Búcsú 2012-től

Eddigi utunk során a repülő járatok módosulását szerencsére megúsztuk. Izgulnivalónk egyedül a (Lima és Cusco közötti) Peru belföldi járatoknál lehetett, mert ezeket a világkörüli repülőjegyeink nem tartalmazták. Így bármilyen módosítás, járat lekésés stb. a mi hibánknak minősül, ha a világkörüli jegyeink következő állomására (Ecuador Guayaquil városába) Limából nem tudunk időben elindulni. Nos, ennél a bizonyos Cusco - Lima belföldi járatnál bőven kijutott az izgulásból: 

A becsekkolásnál minden rendben ment, már nagyon rutinosak vagyunk a reptéri teendőket illetően. A beszállókapunál várunk úgy fél órája, amikor halljuk a nevünket a hangosban valamilyen számunkra ismeretlen spanyol szöveggel. Megkérdezzük a legközelebbi ügyintézőt, aki megnézi a jegyeinket és azt mondja, hogy minden rendben, üljünk csak tovább nyugodtan. Újabb fél óra telik így el. Szerencsére az az érzésem támad, hogy valami mégsincs rendben, így járok egyet. Nos, hamarosan kiderítem egy másik ügyintézőnél, hogy a járatunkat törölték. Kisebb szívroham, Krizsi, Miho és két másik amerikai lány értesítése a tényekről (ők szintén erre a járatra vártak nagy nyugalomban), és irány vissza egészen a bejáratig... Az újabb becsekkolásnál visszakapjuk majd újra feladjuk a csomagjainkat, aztán szerencsére kiderül, hogy a következő járat, amire a jegyeinket kicserélik, még aznap, néhány óra múlva indul. Újra csomagellenőrzés és már ott is ülünk ismét a beszállókapunál, immáron éberen figyelve a hangosbemondót. Ezekkel azonban aznap nem nagyon volt szerencsénk, ugyanis egy-két óra várakozás után felszállva a gépre (azt már csak megemlítem, hogy a Krizsi helyét duplán adták ki, így ez is okozott némi fennakadást), a kapitány bemondja, hogy probléma adódott a navigációs rendszerrel, legyünk türelemmel. Az újabb végtelennek tűnő várakozásnak végül az ablakban egyre távolódó reptéri épület vet véget. Kiérünk a kifutóra, elkezdünk gyorsítani, és... majdnem felszálltunk. Csak majdnem, mert az egyik utas hirtelen rosszul lett, így visszagördülünk a parkolópályára, ahol már vár minket egy mentő. Végül azt hiszem az utas jobban lett, így a járattörlés, műszaki hiba és sürgősségi helyzet után végre elindultunk Limába.

A Grand Bolivarban már ismerősként üdvözöltek minket és mosolyogtak, mikor ismét jeleztük, hogy másnap szintén hajnalban indulunk tovább Guayaquilbe, így a reggelit megint elcsomagoltatnánk.

Guayaquil barátságos, szép, rendezett város. Dél-Amerikában ez lett a kedvenc városunk. Örültük, hogy az év utolsó napja éppen itt ért minket. Hogy a szilveszter miatt van-e, vagy máskor is ez a rend, azt nem tudjuk, de kb. 100 méterenként őrök álltak a parkokban, szobroknál, szökőkutaknál, vagy csak úgy az utcasarkon. Mindenesetre mindenhol rend és tisztaság uralkodott. A szállásunk - valószínűleg a város legszebb részét képező - parkokkal övezett folyóparton volt, és az ablakból lenézve látjuk, hogy az ekvádoriak hogyan ünneplik a szilvesztert. A főutcán hömpölygő tömeggel mi is vándoroltunk egy ideig egyik színpadtól a másikig. Ezek egyébként körülbelül 100 méterenként követték egymást, így mivel a szállásunk éppen kettő közé esett, a helyi népzene és a popzene érdekes egyvelegét hallgathattuk. Az esti tűzijátékkal is kitettek magukért, bár érdekes módon ez nem éjfélkor, hanem úgy 8-9 körül volt. Illetve lehet, hogy éjfélkor is volt egy ismétlés, de őszintén szólva mi akkor már az igazak álmát aludtuk, és lelkiekben készültünk Galapagosra...