Buszok...

...Be kell vallanom, hogy a blogírást illetően kissé ellustultam, így most a kubai tengerpart mellől jól leégve és egy jéghideg limonádéval a kezemben próbálok visszaemlékezni az elmúlt napok történéseire. A koncentrálást olykor megzavarja, hogy oda-odalesek a tőlem jobbra eső színpadra a szambatáncosokra vagy éppen tekintetemmel Krizsit keresem a medence melletti bárban... :)

Galapagosról visszatérve Limába, immár nem csak aludni érkeztünk, most volt két napunk felfedezni a várost. El is határoztuk, hogy mindenképpen kipróbáljuk a helyi tömegközlekedést és busszal megyünk le délre az óceánhoz. Előző nap próbáltuk feltérképezni - a helyes szó inkább a megfejteni - hogyan is működik itt a tömegközlekedés. Nos, két különböző buszrendszerről lehet beszélni. Az egyik, ami az új kiépülő rendszernek számít. Ez valójában egyetlen vonalból áll, ami keresztben kettészeli Limát. Minden bizonnyal ez tölti itt be a nem létező metró funkcióját. Korszerű megállók vannak kialakítva úgy, hogy csak bizonyos összeggel feltöltött közlekedési kártyával lehessen felszállni. Mondanom sem kell, hogy minket a másik "rendszer" vonzott.

Ennél nincsenek kialakított buszmegállók, egyetlen tábla sincs kihelyezve. Abból következtettünk rá, hogy az egy buszmegálló lehet, hogy ott elkezdtek lassítani a buszok. Majd ami ezután következett, az minket is meglepett: egy ember lóg a rozzant busz ajtajában és kiabálja, hogy melyik városrész felé tart az adott járat. A lassítás alatt néhány utas leugrik, néhány pedig felszáll a helyébe. A viteldíjat egy-egy piros lámpa alatt ez a hívogató ember gyűjti be az utasoktól. Mókás volt. Másnap a saját bőrünkön is tapasztalhattuk ezeken a rozzant buszokon az utazást, és fillérekért jutottunk így el a Miraflores városrészbe, a partra, a szörfösök birodalmába.

Aznap délelőtt még ellátogattunk a szállásunktól nem messze eső San Francisco Kolostorba, ahol csupán 7 PEN-ért (ez kb. 600 forintnak felel meg) megnézhettük a templom alatti katakombát a gondosan szétválogatott és kör alakaztba rendezett csontokkal és koponyákkal, valamint a csodás hangulatú könyvtárat, amelyet úgy lehet elképzelni, mint az Indiana Jones filmekben lévőket: hatalmas polcrendszer telis-tele nagyon régi, poros könyvekkel és óriási gyertyákkal a kódexíráshoz. Sajnos ennyi leírás alapján kell elképzelnetek, ugyanis fényképezni nem engedtek sehol. (Megjegyzem, biztosan árt az esetleges vaku a könyveknek, de annyira talán mégsem, mint a berepülő és ott tanyázó galamok piszkítása...)

Az a bizonyos Grand Bolivar reggeli is megér néhány mondatot. Mivel az elmúlt két alkalommal, mikor Limában jártunk hajnalban kellett mennünk a reptérre, így elvitelre kaptuk a reggelit. Nagy várakozással néztünk elébe, hogy milyen fejedelmi reggeli várhat ránk helyben, a szálloda impozáns éttermében. Egy-egy pohár dzsúz és kávé után vártuk, hogy a kitett néhány darab péksütemény és vaj mellé mikor érkeznek az ínycsiklandozó felvágottak, sajtok, tojás, gyümölcsök és egyéb finomságok. Türelemesen várakoztunk és farkasszemet néztünk a pultnál felsorakozó 4-5 pincérrel. Nos, hamarosan rájöttünk, hogy ők sem a felszolgálásért, hanem inkább az ugrásra kész várakozásért kapják a fizetésüket.... és bizony ebben, mármint a várakozásban ők bizonyultak győztesnek. Miután számbavettük, hogy mennyi alkalmazottat kell eltartania ennek a szállodának (kezdve az atjónál álló legalább két fogadó emberrel, a londíneren, recepciósokon át a hatalmas épületet + a halban álló fordot takarító személyzettel egészen a pincérek hadáig), nos, egyből megértettük, hogy miért is ilyen szegényes itt a reggeli. A péksüteményeket az utolsó morzsáig megettük és arra gondoltunk, milyen bőséges is volt az eddig elcsomagolva kapott reggeli a muffinokkal, kekszekkel, almával és literes narancslével fejenként...

2012.01.10 A rum és a szivar hazája

A havannai szállásunk szuper volt. Egy, a tengerre néző 20 emeletes ház 5. emeletét vette meg egy testvérpár (Martha és a nővére), akik teljesen felújították azt, rendezett, szép kis szobákat alakítottak ki saját fürdőszobákkal, és közös ebédlőt a mesés reggelikhez, amire már nagyon ki voltunk éhezve... Ja, és olyan isteni mohitót készítettek nekünk welcome drink gyanánt, hogy az semmi eddigi, mohitónak hívott itallal nem említhető egy lapon!A reptérről befelé tartó úton csak kapkodtuk a fejünket és ámulva figyeltük az itteni autócsodákat. Rózsaszín, lila, sárga, kék, zöld stb. oldtimerek, mintha egy 50-es évekbeli amerikai filmbe csöppenne az idelátogató. Mi is alig hittünk a szemünknek, hogy ott a belvárosban, amerre mi laktunk és jártunk, szinte keresni kellett a "normális" autókat. Rengeteg itt ez a régi csoda járgány, és tényleg igaz lehet, hogy ha elkezd rohadni egy Chevrolet hátulja, de találnak egy régi Fordot, amelynek az eleje esik szét, akkor összeépítik ezeket, és megszületik az új taxizásra alkalmas jármű. Az összes ilyen egykor szebb időket is megélt amerikai cirkáló ugyanis taxi is egyben. Olcsóbb itt a taxi, mint a helyi busz.

Egy napunk volt Havanna felfedezésére: ellátogattunk abba a bizonyos (Havana Club) rum múzeumba is, de a szivargyárat sajnos ki kellett hagynunk, mert ők szabadságra mentek január 19-ig. Aztán csak úgy csatangoltunk a színes, omladozó vakolatú épületek között. Azokat a boltíveket, amelyeket egy-egy erősebb szél már ledöntene, ahelyett, hogy felújítanák, inkább teljesen aláfalazzák. Egy-egy ilyen omladozó épület aljában hol a hentes pakolja ki (a tűző napra!) a húsokat, hol a fodrász hívogatja be az embert. Hogy mit is hívnak errefelé hentesnek, zöldségesnek és fodrásznak, nos, azt inkább nézzétek meg saját szemetekkel a képgalériában...

2012.01.12 Homokos part és cocktail a kézben

A távolsági buszok előtt viszont le a kalappal. A Viazul busztársaság járatai európai szemmel is rendezett, tiszta buszok, egyenruhás sofőrökkel.

Megérkeztünk utunk utolsó állomásához. All inclusive ellátás, fehér homokos tengerpart,  végtelen mennyiségű cocktail, napsütés, rumba... Csak nehogy elfelejtsünk hazamenni! ;)

A mai nap tanusága holnapra: nem muszáj degeszre ennni magunkat minden egyes étkezésnél, és némi mozgás sem lesz kárunkra. Holnap talán a kajakozás, katamaránozás, pingpongozás és futás is belefér a strandolás mellé.

Hétfőn pedig már irány vissza a havannai reptérre, ahol Madridig még vár ránk egy 9 órás repülés, majd egy kisebb út Londonig. A Magyarország története sorozat további letöltött részeit (Nagy Lajosnál tartunk most) pedig már az utolsó, Heathrow-n átvészelendő éjszakánkra tartogatjuk...