Inkák Útja 3. nap

 

Első két nap csodás időnk volt, a napsütésben az ausztrál és a kanadai pár le is égett rendesen. Mondta is Rózi, hogy értékeljük ezt a szép időt, mert ez ritka errefelé az esős évszakban. Náluk ugye két évszak van: a száraz, amikor minden kopár, és az esős, amikor gyönyörű zöldek a hegyek. No, mi lehet, hogy nem értékeltük eléggé, mert a harmadik naptól jól megkaptuk odafentről a magunkét. Egész éjszaka esett, a sátrunk pedig beázott, így néhány ruhánk (pl. a túranadrágom is) jó nedves lett reggelre. De gyakorlatilag ennek egy óra múlva már semmi jelentősége nem volt, mert aznap egész nap úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, így hamarosan mindannyian tetőtől talpig csurom vizesek voltunk. 

Pedig aznap ránk fért volna a segítség odafentről, mert az a 12 km nem volt semmi... 3.000 m magasról indultunk, először 4-5 órán keresztül csak felfelé (de nem ám lankás úton, hanem az inkák által épített elképesztően meredek, köves lépcsősoron) egészen Warmiwanusca 4.215 m magas csúcsáig! Ez emberfeletti volt! Ennyi, ezt máshogy nem tudom jellemezni. Már-már azt hinné a túrázó egy-egy kanyarban, hogy ennél feljebb menni már nem lehet, nincs az az erő, nincs az a kitartás, de bizony van... Megcsináltuk! :) 

A 12 km befejező kilóméterei már gyerekjátéknak tűntek. Kb. 2 óra meredeken lefelé a rendkívül csúszos köveken. (Egyébként ez rejtély számomra, hogy ezek az alacsony inkák miért ilyen magas lépcsőfokokat építettek). Felfelé a csapat vége felé küzdöttünk a lépcsőkkel - persze miattam, Krizsi bírta volna, de hát ilyen egy rendes férj... - lefelé viszont a tervezett 2 óra helyett szerintem mi 1 óra alatt lent voltunk. Megirigyelve a hordárok elképesztően könnyed szökkenéseit ezeken a vizes köveken, egész ügyesen utánuk eredtünk, aminek aztán a részemről egy fenékre huppanás lett a vége. Hiába, ehhez évek kellenek. Bár a legrutinosabb hordárok is 4-5 év után abba kell hogy hagyják ezt az egyébként errefelé kiváltságot jelentő és jól jövedelmező munkát, ugyanis a derekuk nem bírja tovább.

Röviddel a táborba való "beesésünk" után szerencsére elállt az eső, így hamarosan a környéken az összes fa, bokor és sátortető száradó ruhaneműkkel lett tele.