Inkák Útja 4. nap

Másnap szokás szerint a reggel eljöttét a sátrak elé a mosakodáshoz kikészített lavor langyos víz és az erőgyűjtéshez szükséges egy-egy csésze forró kokatea jelezte. A tegnapi küzdelem után jutalomképpen a túra egyik legszebb napja várt ránk. Csupán 16 km, zömében lefelé, de nem akármilyen tájakon. Természetes szűk barlangok, vízesések, a folyók felett fagerendákból álló kis hidak, valamint gyönyörű sziklákkal és kövekkel (amelyeket természetesen meg kellett örökíteni <- kire ütött ez a fiú?) borított zöld mezők tarkították utunkat. Az igen keskeny utak mellett a völgyben megülő köd miatt megbecsülhetetlen mélységű szakadékok húzódtak. Ilyenkor oldalra nézni is alig mertünk, és csak reménykedtünk, hogy nem hangzik el a "porter" felkiáltás avagy éppen nem jön velünk szembe egy láma... 

A vacsoránál még várt ránk egy meglepetés. Az első esti bemutatkozásnál kiderült, hogy volt a csapatunkban három nászutas pár is (egyéként volt még egy világkörüli utas pár is, akik eddig jártak a Galapagos szigeteken és Dél-Amerika után Új-Zélandra, Ausztráliába, majd onnan Thaiföldre készültek, pont mint mi, csak ők az ellenkező irányba. No és még egy apró különbség, hogy ők mindezt fél év alatt teszik meg...). Visszatérve a meglepetéshez, kiderült, hogy a szakácsok - a hordárok segítségével - a maguk kis 16 km-es túrája után azzal töltötték a délutánt, hogy a sütöttek nekünk egy isteni finom, karamellel borított narancstortát. A három pár neve - köztük a miénk is - és az őket szimbolizáló három origami volt a díszítés a tortán. Az origamikat Miho hajtogatta titokban, gondolom két emelkedő közötti 5 percnyi pihenőben... :)