Thaiföld

Thaiföld, a „mosoly országa”

Thaiföldet a „mosoly országa”-ként hirdetik a prospektusok, s itt ez a kifejezés mindenképp több mint egyszerű szlogen. A körülbelül ezer évvel ezelőtt, feltehetően Kína déli részéről a maláj-félszigetre vándorolt nép viselkedését, életstílusát alapvetően meghatározza a buddhizmusban való hit. A legtoleránsabb vallás követői általában derűsen, békés nyugalommal szemlélik a világot. Itt soha nem volt polgár- vagy éppen vallási háború.

Nehezen tűrik a dogmákat, s talán épp ennek a szemléletnek eredménye a várostervezés zavarossága, illetve annak látszólagos hiánya.

Bankoknak gyakorlatilag nincs központja, ami az idegen számára rendkívül megnehezíti a tájékozódást. Egy-egy út többször is nevet változtat, a házak számozásában pedig valamilyen rendszert találni olykor a matematikában jártasoknak sem sikerül.

A XX. század végér a a közlekedési problémák megoldására újabb és újabb utak épültek. A repülőtérre vezető utat már a hetvenes években ki kellett bővíteni négyről tíz sávosra. De ez sem volt elég: hamarosan újabb hat sáv került a meglévők fölé, s napjainkban épül mindezek tetejére a harmadik szint, újabb hat sávval…

A forró betonrengetegben üde színfoltok a watok, a buddhista kolostorok. Minden buddhista férfi egyszer életében magára ölti a szerzetesek – a monkok – narancssárga köntösét. Ez idő alatt megszabadul minden tulajdonától, s egy buddhista kolostorban él kizárólag a látogatók adományaiból. Napjait főképp meditációval tölti, fejét kopaszra borotválja és nőkkel egyáltalán nem érintkezhet, még saját családtagjaihoz sem érhet hozzá. Pár hét elteltével aztán következhet a visszatérés a világi életbe, ám igen sokan döntenek úgy, hogy életük hátralévő részét monkként, azaz szerzetesként élik le.

Buddhát a templomokban többféle testhelyzetben ábrázolják: az ülő póz a meditációt, a fekvő a nirvána állapotát jelképezi. A buddhista kultúrában a láb az ember legalacsonyabb rendű testrésze. Nagyfokú ostobaságnak számít lábunkat szándékosan valaki felé fordítani, ezért is kell a Buddha szobrok előtt térdre ereszkedni, mivel így lábunk biztosan hátrafelé fog mutatni. Fontos szabály az is, hogy cipőben nem léphetjük át a watok küszöbét, amely egyébként a gonosz démonok távoltartása céljából mindig igen magas.

A thai emberekre oly jellemző játékosság leginkább a piacon érhető tetten. A kereskedelmi és szórakoztató funkciók közös eleme és éltető ereje: az alku. Alkudni egyszerűen kötelező – mindig és mindenütt. A felajánlott ár alku nélküli elfogadása már-már sértő. Gyanútlan külföldiek olykor a piaci ár tízszeresét is kifizetik egy-egy áruért csupán azért, mert a kereskedő ilyen magasról kezdte (volna) el az alkut…

Az úszó piac Bangkok egyik leghíresebb látnivalója. Itt a csónakban ülő asszonyok egy lapáton elhelyezett kosárkában adják ki a frissen sült kókuszpalacsintát, a levest vagy más egytálételt. De ne feledkezzünk meg a tuktukokról sem:

Ezek a járművek állandóan köröznek a város szinte minden részén, és egyik tetszőleges pontból a másikba viszik az utasokat. A tuktuk három személy elhelyezésére alkalmas, motoros tricikli (lényegében motoros meghajtású riksa).

A szabadon rohangáló majmok jelenléte teljesen megszokott errefelé. Ahhoz hogy majmok ezrei éljenek a templom környékén, az ember kellett: kivágták az élőhelyükül szolgáló erdőket.

A majmok szemtelenek, már-már az az érzésünk támad, hogy átveszik az uralmat a városrész felett (az ablakokon lévő rácsok is erre utalnak).